2026. szeptember 28.

A Generali Night Run pályájának előnye, hogy jó a közvilágítás és az útminőség, ráadásul rengeteg szurkoló és arra járó turista tömörül a rövid pálya köré, ami nagyban emeli a hangulatot.
A pálya egyébként többnyire egyenes, de éppen ezért változatos a többi versenyhez viszonyítva.
Mindkét évben jöttek azért beszólások a LED-es labdákra.
Az egyik futó azt kérdezte mellettem, hogy így ugye könnyebb futni. És hát igen, van benne valami, még ha ő viccnek szánta is. Volt olyan verseny, hogy az első száz méteren nem tudtam elkezdeni a labdázást. Amikor végre lehetőségem volt rá, és elkezdtem zsonglőrködni, egyszer csak azt éreztem, hogy egyből precíz lett a ritmus.
A kommentátor pedig a cél felé haladva LED-es gömböknek nevezte a labdákat, és azt mondta, hogy inkább most nem pacsizik velem. Sokszor egyébként az út szélén állók direkt tartják a kezüket, hogy pacsizzak velük, de nevetnek is, mert látják, hogy tele van a kezem.